Kreatív Zenei Társasjátékok Sáry László zeneszerzővel

 

Kreatív Zenei Játékok Sáry László zeneszerzővel

Helyszín: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Budapest, II. kerület Jurányi utca 1-3. Szervező: Halastó Kulturális Egyesület www.halasto.com
Jelentkezés és a műhellyel kapcsolatos részletes tájékoztatás:
Kovács Petra, kreativ.zenei@gmail.com
Részvételi díj: 24.000 Ft, korábbi Sáry kurzusok résztvevőinek: 16.000Ft

Ezen a hétvégén Sáry László Weöres Sándor: Téma és variációk című versére komponált „Remek Hang a futkosásban – Kamaraopera 12 képben, elő és utójátékkal” című darabjával foglalkozunk. Weöres bravúros szövege nem értelmével, hanem képzettársításával, furcsaságával és zeneiségével hat. Ezt a zeneiséget teljesíti ki Sáry László kamaraoperája, amely több évig szerepelt a Katona Jozsef Szinház repertoárján is. Az opera rövid, énekelt tételekből áll. Az áriákat, duetteket quartetteket és kórusokat tréfás közjátékok kötik össze. A kamaraopera tételei Sáry „Kreatív zenei gyakorlatok” című kötetének zenei társasjátékaira épülnek. Az opera tulajdonképpen összegzése és összefoglalása a Kreatív zenei gyakorlatok módszertanának. A kétnapos műhely célja, hogy a résztvevők olyan kreatív gondolkodást sajátítsanak el, mely zenei és pedagógiai eszközrendszerük gazdagodását segíti elő. Bemutatjuk, hogy a kreatív zenei gyakorlatok módszerére alapozva hogyan lehet komplett színpadi műsort összeállítani a résztvevők alkotó kedvére, rögtönzési készségére és együttműködésére épülő játékokból. A műhelyt ajánljuk mindazoknak, akiket érdekel a kreatív zenei társasjátékok módszertana és az improvizatív zene. A műhelyre bármely szinten levő hangszeres vagy énekes játékosok, résztvevők jelentkezését várjuk. A Sáry módszerről bővebben: www.sary.hu

Célunk, hogy a résztvevők olyan kreatív gondolkodást sajátítsanak el,

mely zenei és pedagógiai eszközrendszerük gazdagodását segíti elő.

A programot szeretettel ajánljuk kreativ ének- és zenetanároknak,
zenészeknek, zeneterapeutáknak, zenét tanuló gyermekek szüleinek
és a kamarazenélés iránt érdekődöknek.

A módszerről bővebben www.sary.hu

Pedagógusoknak kedvezmény!

Előzetes zenetudás nem szükséges!

100 óra improvizáció, alkotás, együttműködés, koncentráció, önismeret

Sáry László műhelygyakorlatot tart

Sáry László műhelygyakorlatot tart

Színészeknek, táncosoknak, pedagógusoknak, zenetanároknak, pszichológusoknak, mozgás- és művészetterapeutáknak, pszichodramatistáknak

Játékok öt hétvégére és öt témára (a workshopok szombaton és vasárnap 9-18 óráig tartanak):

2013. január 26-27: Összehangolódás: bevezetés a kreatív zenei társasjátékokba
2013. február 9-10: Polyrhytmia: játék a ritmusokkal
2013. március 9-10: Szövegzenék: rap-en innen, Cage-en túl
2013. április 13-14: Kamarazene: improvizáció tetszőleges hangszerekre
2013. május 11-12: Finálé: Kamaraopera

Facebook-esemény itt. A workshopokra regisztrálni a kreativ.zenei@gmail.com emailcímen lehet.

HEKK PLAKAT SZINES Kreatív Zenei Társasjátékok GRAFI KIEME… másolata

Minden emberben megvan az ismeretlen dolgok iránti kíváncsiság, a felfedezésre és kalandra való hajlam, az eredetiség. Ezek a tulajdonságok az iskolai nevelés során gyakran jelentősen visszafejlődnek vagy eltűnnek.

A kurzus célja a résztvevők teremtő fantáziájának (kreativitás) felszínre hozása és működésének minél hatékonyabb előmozdítása (koncentráció). A társasjátékok különböző egyszerű utasításokra és játékszabályokra épülnek. Ezeket a zenét nem tanult, vagy a zenélés bármely fokán levő játékosok át tudják fordítani a zene nyelvére. A ritmusgyakorlatokra, egyszerű dallamokra és szöveg zenékre épülő társasjátékok során a játékosok a komplex zenei élményeken kívül olyan önismereti és társas tapasztalatokra tesznek szert, amelyek képessé teszik őket arra, hogy a művészet, a pedagógia vagy az élet bármely területén találékonyan és eredeti módon oldják meg feladataikat.

A társas zenélés örömén kívül a résztvevők segítséget, útbaigazítást kapnak rögtönzési készségük fejlesztéséhez. A játék lényeges eleme, hogy a résztvevők a számukra előírt cselekvések helyett saját fantáziájukat használhatják: a játékszabályokat saját ötleteik alapján módosíthatják. Választhatnak különböző lehetőségek között, együttműködhetnek egy-egy új, kollektív kompozíció létrehozásában.
A játékosok az énekhang mellett többféle zenei eszközt használnak és többféle zenei feladatot látnak el az adott játék igénye szerint. Előszeretettel használjuk az emberi hangot, annak minden lehetőségével együtt, legyen az artikuláció, énekhang vagy énekbeszéd. Saját testünk, -kezünk, lábunk,- segítségével létrehozott hangokat (tapsolás, térdütés, dobbantás, stb) is hangszerként használjuk.

A kreatív zenei társasjátékok nemzetközileg elismert pedagógiai, fejlesztő, önismereti és alkotó módszer, amely amatőr (iskolai, közösségi és szabadidős) és professzionális művészeti közösségek, társulatok, együttesek tevékenységét támogatja és egyúttal segíti a kortárs zene és művészetek értő befogadását. A módszerről bővebben: www.sary.hu

A műhely szervezője a Halastó Kulturális Egyesület. www.halasto.com.

Kapcsolat, jelentkezés és a workshoppal kapcsolatos tájékoztatás: kreatív.zenei@gmail.com

A RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI:
1. kitöltött jelentkezési lap elküldése a kreatív.zenei@gmail.com címre és
2. befizetett részvételi díj
3. előzetes hangszertudás nem szükséges!!

A helyeket a részvételi feltételek teljesítésének sorrendjében töltjük fel!
Utolsó jelentkezési határidő: 2013. január 21. (hétfő)

RÉSZVÉTELI DÍJ :
A teljes kurzusra (100 óra)
Egy részletben befizetve: 80.000 Ft (800 Ft/óra)
Két részletben fizetve 90.000 Ft (45.000+ 45.0000 Ft; 900 Ft/óra))
„A la carte” hétvége (a fennmaradó szabad helyek függvényeben)
24.000 Ft/ hétvége (1200 Ft/óra)

Számlaszám:
Halastó Kulturális Egyesület (HEKK),
Bakonyvidéke Takarékszövetkezet, 62900184-10002649
FONTOS!!!!!!!!!!!!! a közlemény rovatba be kerüljön be, hogy „SÁRY ADOMÁNY”

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>