Kórusimprovizáció

Itt nemsokára lesz egy szépen bővülő tananyag a kórusimpróval kapcsolatos eddigi tapasztalatainkról (ha végre egyszer nekigyűröm magamat a doktori disszertációmnak), addig is hallgassátok szeretettel kórusimprós hangfelvételeinket. Ha meg nagyon türelmetlenek vagyok, akkor olvassátok el egy korábbi irományomat, melyet pár évvel ezelőtt körmöltem le szárazon a témában. /halasdóri/

Kórusimprovizáció amatőr kórusoknál

A kórusimprovizáció fogalmával először az I. Kórusolimpia alkalmával találkoztam Linzben egy kurzus keretein belül. A háromnapos kurzust egy Gunnar Eriksson nevű svéd karnagy tartotta, aki mindenféle bevezetés nélkül körbeállította az ott összegyűlt kórustagokat, ő maga pedig a kör belső ívén haladva különböző hangokat adott meg egyenként az énekeseknek. A zsongásszerű hangzásból lassanként építette fel a kurzus anyagát: míg a kórus többsége a korábban megadott hangot tartotta, Eriksson karnagy úr maga köré gyűjtött pár embert és hallás után tanította meg az újabb és újabb dallamfoszlányokat. Természetesen mindig más csoportokkal foglalkozott, és a dallamokat magukon belül és egymással is variálta. Több, mint egy órán keresztül zengett a szűnni nem akaró színes hangzás, ahogy újabb és újabb dallamokkal ismerkedtünk meg és ahogy tágra nyílt szemekkel, kíváncsian vártuk a számunkra ismeretlen zenei fordulatokat.

Ahogy közeledett az első próba vége, a karnagy úr odasétált egy litván leánykar pár tagjához, akik szintén belecsöppentek a kurzusba, és mivel mi továbbra is a megadott dallamokat zsongtuk a háttérben, csak annyit láttunk, hogy valamiről röviden tárgyalnak, majd a lányok arca felragyog és közös énekbe kezdenek. Az ének továbbterjedt, ahogy a többi litván leány is becsatlakozott (mint később kiderült, egy litván népdalt énekeltek), minket pedig Eriksson sorra kiintett, hogy a legvégén – a hosszas többszólamúságot követően – egyetlenegy szál dallam lebegjen, majd elhaljon a levegőben.

A linzi felejthetetlen élményem és az a tény, hogy Magyarországon nem találtam további lehetőséget a kórusimprovizáció műfajának megismerésére, valamint improvizációs képességeim fejlesztésére, győzött meg arról, hogy saját amatőr kórusaimban is kipróbáljam az Eriksson-féle játékokat és zenei ötleteket. Eleinte a beéneklés részeként építettük be a próbákba, ám a gyakorlat igen hamar kinőtte magát, így jelenleg a próbák egyharmadát kórusimprovizációval töltjük, arról nem is beszélve, hogy legutóbbi koncertünkön a két rész közötti szünetet kórusimprovizáció helyettesítette – érzéseink és utólagos vélemények szerint a közönség nagy örömére.

Az alábbiakban szeretném felvázolni a kórusimprovizáció amatőr kórusokban való alkalmazásának előnyeit.

A kórusimprovizáció legkiemelkedőbb és legfontosabb jótékony hatása az énekesek ellazítása. Tekintve, hogy amatőr kórusokban nagyrészt olyan emberek énekelnek, akik nem tanulnak egyéni hangképzést, gyakran felmerül a probléma, hogy az énekesek helytelenül használják hangjukat, ez pedig kihatással van a hangminőségre és az intonációra. Fontos megjegyezni, hogy ez nem egy egyedi probléma, hiszen a ’képzettebb’ éneklés tulajdonképpen fiziológiailag egy természetellenes izommunkát igényel. Nem véletlen, hogy az amatőr énekes a hangosabb és kifejezőbb éneklés érdekében gyakran megfeszíti torkát ahelyett, hogy testizmait és arcüregeit kihasználná. Az improvizációs gyakorlatok során eleve körbeállnak a kórustagok – azaz aktív éneklési pozíciót vesznek fel –, így egyrészt nagyobb valószínűséggel fognak egész testtel énekelni, másrészt sem a kotta, sem a szék nem akadályozza őket a szabad mozgásban. Az éneklés közbeni lépegetés, táncolgatás, a végtagok mozgatása, tapsolás és egyéb mozgások – persze rövid szoktatási idő elteltével – mérhetetlenül ellazítják a kórustagokat és ennek eredménye tisztán hallatszik az éneklés minőségén is.

A másik pozitív pszichológiai hatása a kórusimprovizációnak az, hogy mivel a kórustagok már jól ismerik és teljes mértékben magukénak tudhatják a felhasznált dallamokat, nincs bennük az a fajta feszültség, amely időnként a kottából való próbáknál (főleg a darabtanulás kezdeti fázisaiban) érzékelhető rajtuk. Véleményem szerint ez a jelenség nem csak amatőröknél fordul elő: saját magamon is tapasztalom, hogy amikor arra figyelek, hogy a kottához hűen és megfelelő hangképzéssel előadjak valamit, a koncentráció feszültséggé alakul; ezzel szemben egy alkalommal csak úgy mellékesen eldúdoltam egy dallamot hangképzés tanáromnak, hogy tudja, melyik darabról beszélek, és ő azt kérdezte: „Kérem, maga miért nem így énekel, amikor darabot tanulunk?” Talán hívhatjuk ezt ’fürdőszoba-effektusnak’: a teljesen ellazult és felszabadult állapotban lévő éneklés. Röviden összefoglalva, a kórusimprovizáció megteremti azt a közeget, ahol ez a fajta állapot létrejöhet.

További előnye az improvizációnak kifejezetten amatőr kórusok tekintetében, hogy bátorságra és függetlenségre ösztönzi az énekeseket. Egyrészt a kórustagok tetszőlegesen állnak be a körbe, így elvész az a biztonságérzet, melyet saját szólambeli társaik mellett éreznek, amikor a szokásos felállásban, kottából tanulnak egy zenei anyagot. Ráadásul, a kórusimprovizáció számtalan olyan gyakorlatot tartalmaz, amely valamilyen módon egyéni rögtönzést igényel, legyen az tempó-, karakter- vagy hangbéli különbség. Az énekeseknek vállalniuk kell a felelősséget saját hangjukért és azért, amit énekelnek. Ugyanakkor nem áll fenn az a veszély, hogy ettől a helyzettől megijednének vagy elrettennének, ugyanis erre az esetre létezik egy mottó (eredetileg Eriksson karnagy úr egyik mellékes mondata volt, melyet beszélgetéseink során csíptem el): „az improvizációban nem lehet hibázni; a ’hiba’ a hangzás részévé válik és mint olyan, inkább variációként lehet felfogni”. Ha a kórustagok elsajátítják ezt a nézetet és képesek a gyakorlatok alatt rugalmasan figyelemmel követni az utasításokat, akkor félelem nélkül veszik ki majd részüket a csodálatos élményből.

Az improvizatív tevékenység következő – kifejezetten zenei – hatása a kórusra az a figyelem és hallás fejlesztése. Ez az előny két tényezőből ered: egyrészt a már korábban említett szabadságból, miszerint az énekes nincs kottához kötve és ezért nem fenyegeti az a veszély, hogy csupán saját szólamának horizontális útját követné (mely veszély sajnos professzionális kórusoknál is időnként előtör); másrészt a gyakorlatok során gyakori a motívumok folyamatos repetálása, illetve egy-egy hang hosszan tartó éneklése, így a kórustagok közben megfigyelhetik a többi szólam változását, saját szólamuk viszonyát a többiekhez képest, valamint a nagy egész összhangzását. Egy általam nagyra becsült karmester egyszer azt mondta, hogy véleménye szerint a legszebb dallam az egy hangon ismétlődő dallamvonal (gyakori jelenség az alt szólamban). Állítását akkor értettem meg, amikor tudatosítottam magamban, hogy a repetált hang körül viszont folyamatosan változik a környezet és ezért a szó szerint ’egyhangú’ dallam szépsége szilárdságában rejlik, mely újabb és újabb szerepet kap a többi szólam között. Az improvizáció során külön foglalkozni szoktunk azzal, hogy az egyének saját dallamukon kívül meghallják az együtthangzást is, ezért időnként a tagok kiscsoportokban, egymást váltva a kör közepére állnak és ’fülelnek’.

Végezetül, nem elhanyagolható tényező az a közösségre gyakorolt jótékony hatás, melyet a kórusimprovizáció kapcsán eddig tapasztaltam. Mindaz a sok zenei és pszichológiai előny, melyek a fentiekben megemlítésre kerültek – a szabadság, az ellazulás, a figyelem, a bátorság, a kreativitás, az egyéniség és az összhang – hozzájárulnak a kórustagok között lévő őszintébb és mélyebb kapcsolatok kialakulásához, mind közösségi, mind egyéni szinten.

Egy amatőr kórus életében a kórusimprovizáció természetesen nem helyettesíti a kórusirodalom sok színes darabját, melyből a kórus folyamatosan fejlődő repertoárja áll. Ellenkezőleg: ez a fajta tevékenység egy kiegészítést, egyfajta segítséget jelent a komponált művek megtanulásához és tökéletesítéséhez, továbbá hozzájárul az énekesek zenei képességeinek és emberi tulajdonságainak fejlesztéséhez. A többlet, melyet véleményem szerint a kórusimprovizáció nyújt egy amatőr kórus számára, a következő hasonlattal ragadható meg: ahogy az angol nyelvben ’olvasztótégelynek’ nevezik Amerikát és ’keverőtálnak” Kanadát, úgy látom a különbséget egy olyan kórus között, ahol mindenki aláveti magát a komponált hangoknak, a karnagy utasításainak és a kórus egységének, akár önmaga feladásával, és egy olyan énekegyüttes között, ahol az egyének különbözőségeiből születik meg az egység.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>